Erich Fromm, a
20. század Bibliát is ismerő, de alapvetően humanista szemléletű gondolkodója,
kimondja, hogy a szeretet nem érzelem. „Szeretni annyi –
írja –, mint feltétel nélkül rábízni magunkat valakire, teljesen odaadni
magunkat abban a reményben, hogy szeretetünk majd szeretetet hoz létre a
szeretett személyben is.” Eszerint a szeretet bizalom és önátadás, de benne
rejlik az elvárás is, hogy viszonzásul a másik ember is szeretni fog, akit én
szeretek. „Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát, önmaga legbecsesebbjét, az
életét.” [1]
A szeretet tehát művészet. Ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani – mint minden művészi teljesítményben –, tanulásra, kitartó munkára, sok erőfeszítésre van szükség.
Fromm szemléletes
képet fest kora (a mi korunk!) fogyasztói életszemléletéről: „Az
ember boldogsága ma abból áll, hogy "szórakozik". Szórakozása a
kielégülés, amit abban talál, hogy elfogyaszt és "betermel" árut,
látványt, ételt, italt, cigarettát, embereket, előadásokat, könyveket,
filmeket, mindent elfogyaszt, bekebelez. Az egész világ egyetlen nagy tárgya
étvágyunknak: egy nagy alma, egy nagy üveg, egy nagy mell; mi vagyunk az örök
csecsszopók, az örök várományosok, a reményteljesek - és az örök csalódottak.
Egyebet sem tudunk, mint venni és kapni, cserélni és fogyasztani; minden, az
anyagi és szellemi tárgyak egyaránt, adásvétel és fogyasztás tárgyává lettek.”
A konklúziót egy másik könyvében
vonja le: „Az emberiség puszta túlélése sohasem függött olyan mértékben az
emberi szív megváltozásától, mint napjainkban.” [2]
Ez a kijelentés és éleslátás Fromm-ot a 20. század legnagyobb humanista gondolkodói közé emeli, aki
hisz az emberben; hisz abban, hogy az ember képes segíteni magán.
Jézus Krisztus követői nem hisznek
ebben. Szabó Lőrinc költeményében
Buddha azt mondja Szun Vu Kungnak: „Gondolkozz ezer évig, s ha új szíved lesz,
befogad a menny.” Mi azt hisszük, hogy az új szív sok millió év gondolkodással
sem szerezhető meg. Az új szív Isten ajándéka, amit azoknak ad, akik engednek
neki.
Négyarcú,
de legalább kétféle szeretet
Figyelemre méltó könyvet írt a
szeretetről C.S. Lewis is. [3] Írásából az derül ki, hogy a szeretetnek nem négy, hanem
szinte végtelenül sok fajtája és árnyalata van. Finom elemzésekkel mutat rá a
tökéletesnek látszó, önzetlen szeretet mélységeire is, amiből végül is az
emberi szív gyarlósága, rejtett önzése derül ki. Alapvetően mégis kétféle
szeretetet állít egymással szembe: az ajándék-szeretetet
és a szükség-szeretetet. „Az
ajándék-szeretetre jó példa az az ember, aki dolgozik, tervez, takarékoskodik,
hogy biztosítsa családja jövőjét, hiszen belehalna, ha nem gondoskodhatna
róluk, ha nem oszthatná meg velük az örömeit; a másik fajta szeretet az, ami a
magányos vagy rémült gyermeket anyja ölébe hajtja.” Isten szeretete irántunk
ajándék. Minket azonban szükség-szeretet vezet Istenhez „amikor bűneink
bocsánatáért könyörgünk, vagy megpróbáltatások idején segítségért kiáltunk.”
Az ajándékozó szeretetre súlyos
feladat nehezedik. „Saját trónfosztásáért kell küzdenie.” Arra kell törekednie,
hogy feleslegessé váljék. „Az adás valódi célja az, hogy az elfogadó olyan
állapotba kerüljön, ahol többet nincs szüksége ajándékunkra.” A dolog azonban
nem ilyen egyszerű: az ajándékozó szeretet leple alatt szeretet-vágy vagy más
szükség-szeretet indítéka bújhat meg. Példaként egy családjáért élő háziasszony
esetét hozza fel, aki idejét és erejét nem kímélve dolgozott a férjéért, a
gyerekeiért, a lakás állapotáért, a rendért; azért, hogy mindenkinek mindene
meglegyen. Amikor meghalt, a család fellélegzett, mert viselkedése folyamatos
lelkiismeret-furdalásban tartotta őket, hogy nem elég hálásak az asszony odaadó
életéért.
A
szeretet a másikra irányul
Walter Nitsche fentebb
idézett könyvében a következőképpen határozza meg, hogy mit jelent a szeretetet
a gyakorlatban: Szeretni annyit jelent,
hogy felkutatom, és betöltöm a másik valódi szükségleteit. A szeretet „nem
azt kérdezi, hogy mi hasznom van ebből, hanem azt, hogy mit tehetnék érted.”
Fontos megállapítása a következő:
„Az igazi szeretet nem úgy tör ránk, mint derült égből a villámcsapás, hanem az
ilyent tanulni, akarni, gyakorolni, kiharcolni kell. Egy életre szóló
elkötelezettséget jelent, és független a kedélyállapotomtól, attól, hogy
pillanatnyilag érzek-e vonzalmat a másik iránt, vélek-e felfedezni magamban
szerelmes érzéseket, vagy van-e „kedvem” szeretni.”
Jól jellemzi Nitsche szemléletét a következő összehasonlítás:
|
A szerelem:
együtt járunk, noha még nem
ismerjük jól egymást.
A szeretet:
együtt maradunk, noha nagyon jól
ismerjük egymást.
|
Jézus
egy történettel válaszolt
Igaz, nem arra a kérdésre, hogy „mi
a szeretet”, hanem arra, hogy ki az az ember (a „felebarát”), akit szeretni
kell.
Valahol Jerikó és Jeruzsálem között
kifosztottak és félholtra vertek egy embert a rablók. Az arra járók közül
többen is észrevették, hogy valaki ott fekszik tehetetlenül és vérbe fagyva az
út szélén, de nem értek rá vele foglalkozni, mert fontos és sürgős dolguk volt
a városban; volt köztük olyan is, akinek a templomban volt szolgálata, amiről
nem szabad elkésni. Végül egy samáriai kereskedő segített rajta. Neki is volt
dolga elég (az üzletemberek mindig sietnek), meg aztán lehet az is, hogy már
nem lehet segíteni a szerencsétlenen (sok vért veszíthetett), meg aztán ezen
kívül „nem is a mi fajtánk, látszik rajta, hogy zsidó, én pedig samáriai
vagyok” – ilyen gondolatokat súgott neki valaki egy múló pillanatig; de ő nem
hallgatott ezekre a hangtalan hangokra. Lehajolt a beteghez, megfordította a
mozdulatlan testet (még lélegzik!), elővette az ivóvizes tömlőt, a nála lévő
legtisztább ruhával lemosogatta az alvadt vért a sebek környékén, meglapogatta
egy borba mártott ruhával is (ez majd fertőtlenít). Átcsoportosította a
málhákat, hogy helyet készítsen saját öszvére hátán a szenvedőnek. Így érkeztek
meg a legközelebbi fogadóba. Ismerős hely, olykor ő is itt szokott megszállni.
Másnap reggel tovább kellett mennie, de védence még nem volt jól. Átadott hát
két dénárt a fogadósnak (egy napszámos kétnapi bére abban az időben): „Viselj
rá gondot – kérte – visszajövet megadom neked, ha többet költenél.
Kije volt neki ez az ember? Abszolút
senkije. Most látta először. Semmilyen érdek nem fűzte ahhoz, hogy segítsen
rajta, sőt: hátrányt szenvedett a saját érdeke, hiszen időt veszített, nem
számíthatott arra sem, hogy az illető majd megtéríti a költségeit. Akkor miért
segített? Parancsra tette, a szeretet parancsára. Ebben a samáriaiban szeretet
volt, és emiatt nem volt képes tovább menni a saját dolgára.
Az a szeretet, amely ezt a samáriai
kereskedőt motiválta, „nem keresi a maga hasznát”, „nem rója fel a gonoszt” (ő
sem tartotta számon azt a rosszat, amit ellene más zsidók elkövettek), ez a
szeretet „türelmes és jóságos”.
Pál apostol
ennek a szeretetnek még további tulajdonságait szedi csokorba: „nem irigykedik,
nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra,
mindent elfedez, mindent eltűr.” (1Kor 13, 4-7) Nem soroltam fel mindent. Egyet
még ide kell idéznem abból, ami kimaradt, mert ez döbbent rá, hogy miről is van
szó: „A szeretet soha el nem múlik.”
(1 Kor 13, 8)
Ki hallott már ilyen szeretetről? A
romantikus álmodozók ugyan azt ígérik, hogy szerelmük a síron túl is tartani
fog, de ezek a költők néhány éven belül más imádott kedveshez írják verseiket.
Itt nem lángoló érzelmekről van szó,
hanem kitartó, cselekvő szeretetről. Az tud így szeretni, aki maga is
halhatatlan. Ilyen pedig egyedül Isten (1Tim 6, 16). Az emberek közül csak az
éli túl a saját halálát, akiben Ő benne él.
Az Újszövetség eredeti (görög)
szövege az agapé szót használja itt,
a Szeretet himnuszában (az 1Kor 13-ban). Amit itt olvasunk a szeretetről, az
emberek számára szép, Isten számára
pedig valóságos. Az Isten agapé (1Jn 4,8).
Agapé-módon szeretni
mi magunktól nem vagyunk képesek. Ez a szeretet-fajta ajándék, amit a
Szentlélek által tölt ki Isten a Neki engedelmes emberi szívbe (Róma 5,5).
Amikor Jézus kedves tanítványát – Pétert – arról faggatta, hogy jobban
szereti-e Őt a többi tanítványnál agapé-szeretettel,
Péter a válaszában három ízben is egy másik szót használt (a fileo-t), ami emberi, viszont-szeretetet
jelent. Számunkra is bátorító, hogy Jézusnak elég volt ez a válasz ahhoz, hogy
rábízza Péterre a bárányait.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Jézus
az agapé-nak megfelelő igei alakot
használta, amikor parancsba adta a szeretetet (Jn 15,14). Jézus követése
ugyanis természetfölötti élet: emberi erővel nem megy, csak a Szentlélek
erejével.
Azt is látnunk kell, hogy a szeretet parancsa nem érzelmekre szólít fel, hanem magatartásra és cselekvésre.
Talán könnyebben megértjük ezt, ha
egy párhuzamra gondolunk. Előfordul, hogy Isten bátorságot parancsol az övéinek
(gondoljunk Józsué esetére (Józsué 1,6)). Én erre alighanem így válaszoltam
volna: „Uram, hogy legyek bátor, amikor félek?” Ennek a parancsnak a lényege
az, hogy „ne a félelmed szerint cselekedj, hanem tedd, amit tenned kell!”.
Jézus is félt a Gecsemáné kertben, de nem a félelme szerint cselekedett.
Tulajdonképpen ez a bátorság.
Ugyanez érvényes a szeretet
gyakorlatára is. Nem gondolom, hogy az irgalmas samaritánus meleg érzelmeket
élt át a kifosztott, összevert ember iránt, legfeljebb szánalmat. De tette,
amit a szeretet parancsa alapján tennie kellett.
Hívő házaspárok életében is lehetnek
olyan időszakok több évtizedes házasság után, de jóval korábban is, amikor „nem
éreznek semmit”, pedig szeretik egymást valóságosan. Ez mutatkozik meg abban,
hogy egymás javát keresik, saját szükségleteiket háttérbe szorítva dolgoznak a
társukért, igyekeznek mindent megtenni annak jólétéért, egészségéért, hitbeli
növekedéséért. Az érzelmek természetrajzához tartozik, hogy kísérő jelenségként
újra előjönnek akár hatvan éves közös élet során is.
Erről szól Pál apostol, amikor azt
írja, hogy „az agapé-ban
gyökerezzetek meg és az legyen életetek alapja” (Ef. 3, 17 értelmezett
fordításban).
[1] Fromm, Erich, 1956, A szeretet művészete (Die Kunst des Liebens)
[2] Fromm, Erich, 1994, Birtokolni vagy
létezni. Akadémiai Kiadó (Haben oder Sein, 1976)
[3] Lewis, C.S., 1995, A szeretet négy arca, Harmat Kiadó (Four loves)
Megjelent szolgálatunk "Biblia és család" című folyóiratában 2013. őszén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése