A házassági konfliktus nem különleges esemény, hanem
mindennapos és természetes. Nem tudok elképzelni olyan házaspárt, akik ne
„koccannának” időnként, hiszen a házasságot mindig két különböző ember köti,
akiknek különböző a génállományuk és különböző volt a gyerekkoruk.
A múlt század harmincas éveinek végén Közép-Európa
néhány országába ellátogatott egy dinamikus, fiatal evangélizátor, James Stuart, akit néhányan úgy
emlegettek: Krisztus középcsatára; ő
ugyanis egy ideig az angol futball-válogatott tagja volt. Egyik magyarországi
összejövetelén (így hallottam harminc évvel ezelőtt egy idős lelkipásztortól)
föltette a következő kérdést: „Kik azok a jelenlévők között, akiknek a
házasságában még soha semmi konfliktus nem volt?” Öt-hat ember állt föl, igenlő
választ adva a kérdésre. Ekkor Stuart
a többiekhez fordult: „Mi pedig, testvéreim, imádkozzunk ezekért a
farizeusokért.”
Nekem
is van egy érdekes élményem ezzel kapcsolatban. Házassággondozó munkánk
kezdetén (negyedszázaddal ezelőtt) házas-csoportot vezettünk a
gyülekezetünkben. Egyik alkalommal ezt találtam mondani: „Én csak egy olyan
házaspárt ismerek, akiknek még nem volt konfliktusuk: a kisebbik lányom és a
férje. A múlt vasárnap volt az esküvőjük itt, ebben a templomban.” Amikor
hazajöttek a nászútról, elmondtam a lányomnak: „Annácskám, ezt mondtam
rólatok.” Erre ő elkomolyodott és így szólt: „Ez nem igaz. De győzött a
megbocsátás.” Azt gondolom: nem baj, ha vannak konfliktusaink, ha a végén „győz
a megbocsátás”.
Úgy gondolom: azok készek megérteni egymást és
megbocsátani egymásnak, akik ragaszkodnak egymáshoz. A tartós és kölcsönösen kielégítő házasság titka: az elkötelezett
döntés egymás mellett, amit az Isten színe előtt kötött szövetség pecsétel meg.
Vajon igaz-e ez mindenfajta konfliktushelyzetre?
Legalább négyfajta konfliktust különböztethetünk meg
aszerint, hogy miből erednek:
1.
Egyikünk férfi, másikunk nő.
2.
Különböző az alaptermészetünk, hiszen más a génállományunk, és más volt
a gyerekkorunk.
3.
Nem a megfelelő „fülünkkel” hallgatjuk a társunkat.”
4.
Nem a megfelelő „szeretetnyelven” szólunk egymáshoz.
Mind a négyféle eredetű konfliktusnak a kezelése az
emberi lehetőségek területén belül van, ami azt jelenti, hogy felderíthető és
kezelhető, ha mindketten akarjuk. Persze
Istennel könnyebb.
Egyikünk férfi, a másikunk
nő
A nemi különbségek nemcsak testiek, hanem lelkiek
is. Isten eleve férfivá és nővé
teremtett minket. Jellemző történet, hogy ha váratlanul pénzhez jut egy
házaspár, a férfi új autót, az asszony új függönyöket szeretne vásárolni. Ha
egy váratlan probléma okoz gondot, a férfi elvonul, átgondolja a helyzetet,
majd előáll a megoldással. Bármennyire jó lehet a megoldás, az asszony nem lesz
elégedett, ha nem beszélnek róla. Az asszonyok többsége szeret gondoskodni a
férjéről, amit a legtöbb férfi úgy él át, hogy korlátozni akarja őt a
felesége. De ha a házastársak elfogadják
egymást „másmilyennek”, kezdik megtanulni, hogy sok öröm forrása lehet, ha a
saját vágyaikkal szemben előnyben részesítik a társuk kérését.
Különböző az
alaptermészetünk
Százféle különbözőség terhelhet meg egy házastársi
kapcsolatot. De ha jól kezeljük az ezekből adódó konfliktusokat, kiderülhet,
hogy nagyon jól kiegészítjük egymást. Ezért előny származik abból, hogy nem
vagyunk egyformák.
A „százféle” különbözőségből csak néhányat említek.
Az egyik társaságkedvelő, a másik zárkózott. Az egyik aktív és gyors, a másik
megfontolt és nyugodt. Az egyik hajnali pacsirta, a másik éjjeli bagoly. Az
egyiknek van időérzéke, a másiknak nincs. Az egyik hentesmester, a másik
vegetáriánus. Nagymértékben nehezíti
egymás megértését, ha különböző kulturális közegből jöttünk, az egyik a
napfényes Szicíliából, a másik a hűvös Svédországból. Kulturális különbözőségek
adódnak a különböző felekezethez tartozásból is; de már nem kulturális, hanem
áthidalhatatlan a távolság az élő hit és a hitetlenség között.
Nem a megfelelő „fülünkkel”
hallgatjuk a társunkat
Egy német kommunikáció-pszichológus – Schulz von
Thun – írta le, hogy a beszélgetőtárs közlésének fogadása különböző lehet, és
ebből félreértések és konfliktusok adódhatnak. Négyféle „fület” tart
jellemzőnek attól függően, hogy mire figyelünk oda, amikor a másik ember
beszél. Figyelhetünk a közlés
-
tárgyi tartalmára;
-
a beszélgető társ lelki állapotára vagy óhajára;
-
arra, hogy milyennek tart engem a másik;
-
arra, hogy mit kíván: mit kell tennem.
A szerző példáját idézem. Egy házaspár az ebédlőasztalnál ül, a férfi
kavargatja a levest. „Mi ez a zöld a levesben?” – kérdezi. Ha a feleség a
kérdés tárgyi tartalmára figyelt volna, akkor így válaszol: „Petrezselyem.”
Vagy: „Metélő hagyma.” Esetleg így: „Ez a kis zöld gömbölyű a zöldborsó.” Ha
arra figyelt volna, hogy mit érez a férje, akkor a kérdés ezt az üzenetet
hordozta volna: „Nekem ez nem ízlik.” A „felszólítás fülével” ezt hallotta
volna: „Máskor hagyd ki ezt a zöldet!” De ő azzal a fülével hallgatta a férjét,
hogy az hogy vélekedik róla, ezért a kérdésben ezt a kritikát sejtette: „Rossz
szakácsnő vagy.” Dühösen felcsattant: „Akkor menj máshová enni!” (Esetleg
„vissza az anyukádhoz, ha az jobban főz”.) Az egocentrikus fül helyett („Milyennek
tart engem a másik?”) érdemesebb az empátiás fület használni („Milyen
állapotban van az, aki hozzám beszél?”) – ha azt szeretnénk, hogy ne legyen
zavar a kapcsolatunkban.
Nem a megfelelő
„szeretetnyelven” szólunk egymáshoz
Mióta Chapman
házassággondozó könyvei magyarul is megjelentek, sokan tudják, hogy nem
mindegy: milyen „csatornán” juttatjuk el a társunkhoz szeretetünk üzenetét. Nem
biztos ugyanis, hogy a társunk ugyanabból a közlési módból érti meg, hogy
szeretjük őt, amit mi magától értetődőnek érzünk. „Már nem szeretsz” – mondja
az asszony. „Hogyne szeretnélek – válaszolja csodálkozva a férfi – hiszen a
vízcsapot is megjavítottam.” „De én inkább ölelésre vágytam volna” – feleli
könnyek között az asszony. Hogy elkerüljük a konfliktust, meg kell tanulnunk,
hogy a társunk miből érti meg, hogy szeretjük őt.
Chapman öt szeretetnyelvet mutat
be. Ezeket az alábbi vázlat szemlélteti:
A házasság eszerint „nyelvtanulás” is, mert ki kell
derítenünk, hogy melyik a párunk szeretetnyelve, és meg kell tanulnunk azon a
nyelven közölni vele a szeretetünket.
Amint fentebb már említettem, azok a konfliktusok,
amelyek a bemutatott négy forrásból erednek, feltárhatók és kezelhetők emberi
módon is: akarattal és odafigyeléssel. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy
világi házassággondozó is képes hasznos tanácsokat adni ezeknek a
konfliktusoknak a kezelésében. Természetesen könnyebb, ha Isten is segít nekünk
egymás elfogadásában, megértésében és konfliktusaink kezelésében.
De ebből az állításból elkerülhetetlenül adódik a
kérdés: melyek azok a konfliktusok, amelyeknek a kezelése kívül esik az emberi
lehetőségek területén?
Hogy megértsük a választ, látnunk kell két fontos tényt:
Látható (érzékszerveinkkel és műszereinkkel megismerhető) világunk egy
mérhetetlenül nagyobb és sok dimenzióban létező (nem háromdimenziós) világból
állt elő (Zsid 11,3). Nevezhetjük a látható világot természetesnek, a
láthatatlant természetfölöttinek. Ami a természetfölötti világban történik,
hatással van a természetesre. A
természetfölötti világból lehet látni azt, ami a természetes világban történik,
de fordítva nem.
A teremtő és a világot fenntartó és igazgató Isten a
természetfölötti világ lakója. Emberi eszközeinkkel (érzékszerveinkkel és
műszereinkkel) nem tudjuk érzékelni őt – csak akkor, ha ő maga közli velünk a
jelenlétét és az üzenetét valamilyen módon. Nagyon kifejezők Berzsenyi Dániel
szavai: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva
sejt…”
A másik fontos tény: az emberiség minden alapvető
problémája abból a tragédiából fakad, hogy fellázadt Isten ellen, és ezzel
megszakadt a kapcsolata vele. A bűneset (amit a Biblia az 1Móz 3-ban egy
allegorikus történetben leír) transzcendens esemény, hiszen a természetfölötti
világban lakó Istennel romlott el a kapcsolata az embernek. Ebből ered minden földi szenvedés: betegség,
öregedés, biológiai halál, csalódás, ellenségeskedés, gyűlölet, hazugság,
gyilkosság.
Csillagászati hasonlattal élve: a bűnesetkor egy
„fekete lyuk” keletkezett az emberi lélekben, amin nem hatol át a fény, és
magába szippant minden jószándékú emberi próbálkozást. Ha feltesszük a kérdést: Mi van túl az emberi
lehetőségek terültén? – A válasz így hangzik: ami Isten ellenségétől, a
sötétség fejedelmétől származik, akit Jézus embergyilkosnak és a hazugság
atyjának nevezett (Jn 8,44). Konkrétan: ha egy házassági konfliktusban
eluralkodik a hazugság, a gyűlölet, a bosszúállás és a bántalmazás, ott már nem
elég az emberi segítség, ott Isten beavatkozására van szükség.
Azok az emberi próbálkozások, amelyek e mély
konfliktusokból igyekeznek kiutat találni, jellemzően a hazugság különféle
formái. Ilyen a probléma leplezése; népszerűen szólva „a szőnyeg alá söprik” az
ellentéteket, hogy a kívülállók ne lássák.
Ilyenek a menekülés
különféle megnyilatkozásai. Házassági
karambolok c. könyvemben egész gyűjteményt lehet találni ezekből, itt csak
néhányat említek. A lényeg mindig az, hogy a házasfelek nem hajlandók szembenézni
a problémával, ezért elmenekülnek a konfliktusos helyzetből: a megbántott
asszony a gyermekeihez, a sértett férj vissza az anyjához. De lehet menekülni
fokozott munkába, kedvtelésbe, idegen nő (vagy férfi) karjaiba,
szenvedélybetegségbe, vagy akár öngyilkosságba is.
A fájdalom és a gyűlölet megbénítja a tiszta
gondolkodást. Költőink megrázó képekben vallanak erről: „Nézd, tüzes daganat a
szívem, s nincs, ami nyugtot adjon” (Ady). „Nem ember szívébe való nagy kínok
késeivel játszom” (József Attila).
Ha ilyen mély konfliktusba kerül a házasságunk,
jusson eszünkbe: az ellenségeskedés eredete az Istennel való kapcsolatunk
megromlásában rejlik. Ezért először Istennel kell megbékélnünk ahhoz, hogy
egymással is békességre jussunk. Egyszerű képletben:
Egymásnak csak azt tudjuk adni, amit Istentől
kaptunk:
·
Aki Jézus érdeméért bűnbocsánatot kapott Istentől, az képes
megbocsátani a társának.
·
Akit Isten elfogadott Jézusért, az képes elfogadni a társát.
·
Aki megtapasztalta, hogy Isten empátiás vele szemben (hiszen Jézusban
meg tud indulni gyengeségeinken), az képes lesz az empátiára a társa iránt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése