A kanadai középiskolákban sok választható tantárgy teszi
teljessé a tananyagot. Egyik ilyen a tánc. Leányom is ezért táncol. Fellépett
egy előadáson, melyben sok tánccsoport mutatta be produkcióját, különféle
iskolákból. Megdöbbentünk, amikor a süketek iskolájából állt ki egy népes csapat,
és előadtak egy táncot pontosan, szépen, együtt mozogva arra a zenére, amelyet
nem hallhattak. Azt mondták, hosszú időbe telt, mire megtanulták – és most nagyon
örülnek a sikernek.
A lelkes és meglepett közönség az előadás közben is
bele-bele tapsolt – ameddig az egyik tanár meg nem mutatta, hogy ne így
fejezzék ki a tetszésüket, hanem a kezüket magasba tartva rázzák, lóbálják.
Hang nélkül, de látványosan. Ahogyan vége lett a produkciónak, hatalmas
ovációval köszönte meg a közönség – szülők és gyermekek – a táncot: vastaps
nélkül, de magasba emelt és rázott kezekkel. Nem volt hangtalan, mert a hallók
nem tudták megállni, hogy ne zajongjanak, de mégis egészen más volt. Az előadás
is, és a köszönet-, elismerés-nyilvánítás egyaránt.
Elgondolkodtam – hogyan tud valaki táncolni, aki nem hall?
Nem értheti a zene kifejező erejét, nem érezheti a ritmust! Mi motiválja, hogy
csinálja? Talán megérintheti a televízióban látott ritmusos, koreografált
mozgás kifejező ereje – de zene nélkül lehet zenére mozogni? Biztosan nekik is
vannak gondolataik, érzelmeik, amiket ki szeretnének fejezni – akár művészi
formában is. De hát nekik ez lehetetlen – mert nem hallanak! Vagy mégse az?
Jézus mindig példázatokban beszélt tanítványaihoz. Aki
nyitott szemmel jár, és ugyanakkor az Ige és a Lélek vezetése alatt él, az
érti, látja, értelmezi mindazt, ami körülötte történik. Annak életté válnak a
példázatok. Jézuséi is, és azok is, amelyeket napról napra tapasztal: az élet
történései, a mai példázatok – mert látást kap felülről.
Mire tanít ez a táncbemutató?
Nagyon-nagy elszántság, akarat, hit, reménytelenben is
remény kell hozzá – hogy süketek csoportosan, zenére kiálljanak táncolni.
Egyedül ez sem megy – illetve sokkal nehezebb. De együtt élet van benne! Közös
reménység, közös bátorítás, nagyon intenzív egymásra figyelés. Fontos, hogy a
hibázókat, gyengébbeket, akiknek nehezebben megy – együtt bátorítsák, segítsék,
biztassák! Hiszen hatalmas nehézség leküzdésére próbálkoznak rengeteg próbával,
hogy ebből az álomból valóság legyen. Nem lesznek táncversenyek győztesei – de
magukat és a nehézséget legyőzve, meglephetnek és ámulatba ejthetnek bármely
közönséget!
Interneten láttam egy fényképet. Egy tó körül drótkerítés
van, amelyen egy teknős igyekszik átmászni, hogy elérje a vizet. Lehetetlen,
teknősbéka nem képes átmászni egy drótkerítésen – mondják sokan. Jézus azt
mondja: semmi sem lehetetlen annak, aki hisz (Máté 17:14–21) – mert abban hisz,
annak rendelte alá magát, akinek minden lehetséges (Lukács 1:37).
A hit is valami hasonló. Az élet ritmusát csak az tudja
felvenni, és arra helyesen mozogni, aki a bűn miatti süketsége ellenére mégis
hall. Azaz – hittel hall, hite által hall. Úgy, ahogyan a süketek táncolnak.
Mert attól, hogy nem hallom Isten hangját testi füleimmel – hallható, van,
létezik. Boldogok, akik hallják és követik, teszik, amire indít! Éppen úgy,
ahogyan boldogok voltak ezek a süket táncosok – mert teljesebbé lett az életük,
teherhordásuk közben örömtelivé! Gyökössy Endre így mondta: „örömössé”.
Az előadás másik
tanulsága a hallgatóság formálódása. Nem a sajnálatra méltó, fogyatékkal élő
embert látták bennük, hanem az embertársat, aki célokat tűz maga elé, nagyon
keményen dolgozik, küzd – és győz. Mert mindegy, milyen testi, lelki sérülést,
fogyatékot hordozunk, képesek lehetünk túllépni saját határainkon: a süketek
ritmusosan, zenére táncolnak – a vakok, akik eddig nem látták a másikban a
tehetséget, értéket, képességet, most megnyílt szemmel és értelemmel örülnek
együtt velük; azon módon, olyan kommunikációs csatornán keresztül, amely
összeköti őket.
Adja
meg az Isten, hogy Jézus Lelke és az ő keresztjének igazsága tegye világossá
előttünk az üzeneteket – hogy a süketek táncoljanak és vakok lássanak!
(Megjelent a Biblia és Család című folyóiratunk 2014. nyári számában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése